Áros Károly halálára
Nem hiszem, mert nem is akarom elhinni, hogy újabb jó barátunkat szólította magához a világmindenség teremtője. Mégis meg kell barátkoznom a szomorú hírrel. Bármennyire meglepő és fájdalmas a bejelentés, Nagymohai Áros Károly barátunkat, kollégánkat, a kiváló sport szakértőt elszólították, átigazolták mindörökre, az égi sportcsarnokok, csillagok fényében gyakorló bajnokai. Ismét alá kell vetnem magamat a világháló egyik legnépszerűbb közösségi oldalán, a percenként változó fényképek között, könyörtelenül fel-fel bukkanó, lélegzet elállító, bénító képtelenségnek. Eszerint Áros Károly sportújságíró, közíró, és lexikonszerű tudásanyaggal rendelkező sportszakértő, a sepsiszentgyörgyi Háromszék című független napilap jeles újságírója és szerkesztő bizottságának tagja, 2015 május 1-én, pénteken, szolgálat teljesítés közben tragikus baleset áldozata lett. Ezt követően Marosvásárhelyre szállították, de nem tudták megmenteni, szombaton eltávozott az élők sorából. A Szent György Napok sportrendezvényein résztvevő egyik önkéntes egyesület mentőautója gázolta el tolatás közben, amikor Erdély legismertebb sport tudósítója, Nagymohai Áros Károly, két kamion közül figyelmetlenül kilépett. Éppen a sportolók fogadására igyekezett.
Néhány perccel a baleset után ott sétáltam a központ, különböző utcáiba felállított kereskedő- és kézműves bódéi, kifeszített sátrai között, három éves kis unokám, Magorka, aprócska kezét fogva, mutogattam neki a város ünnepére elkészített milliónyi csecse-becsét, amikor gyanús berregéssel a helikopter magasba emelkedett. Sejtésem sem volt, hát honnan is tudhattam volna, hogy éppen az egyik legkedvesebb barátom, segítőtársam és vállalkozói életem sport vonatkozású viharaiban leghűségesebb támogatóm, Karcsi bácsi szenved, súlyos medencecsont töréssel hordágyra kötözve a nagy erőfeszítéssel emelkedő, majd szempillantás alatt tova tűnő, légi szállító fedélzetén. Kis unokám, mint mindig, most is felfigyelt a légcsavarok füleket sértő zajára, és kíváncsian kérdezgette:
- Kit visz a helikopter tata ? És hova viszi tata?
- Balesetet szenvedett néniket, bácsikat, kisgyerekeket szállít, kicsi bogaram. Marosvásárhelyre, Brassóba vagy Bukarestbe. Jól felszerelt kórházakba. Súlyos betegeket visz, akiket a jó doktornénik és doktorbácsik megmentenek, meggyógyítanak. Igaz itt is vannak kórházak, de ezek székelyföldiek, ilyen életmentésre nincsenek felszerelve…?! Milyen kár, hisz sokakat meg lehetne, itt helyben is menteni.
Akkor még dobogott a szíve, erősen élt mindenkiben a remény, hogy rendbe jönnek a dolgok, Karcsi bácsi felépül, hisz győzött már le súlyos infarktust is, talpra áll valahogy ebből is, és megy tovább az élet. Hisz, biztos kezekben van már a szenvedő ! Az nem lehet, hogy váratlan hirtelenséggel értelmetlenül kialszik élete lángja, lobogása. És pontos adatokra alapozott sport eredmény közvetítéseknek, könyveknek, tudósításoknak, szakértői elemzéseknek, újságcikkeknek a megírása, pillanatok alatt félbe szakad. Bármennyire is igényeljük nincs tovább! Rendkívül tehetséges, sportszakértő, kiváló újságírói vénával megáldott értelmes emberi lény, ilyen értelmetlen baleset, halálos áldozata nem lehet !
És íme lehet, hogyne lehetne ! Hisz az orvostudomány sem mindenható, és elrettentő példaként itt van a szomorú valóság: a biztonságosnak hitt kórházban hunyt ki belőle az élet, örök vadász mezőkre költözött az ember fia. Pedig sok minden maradt baráti kapcsolatunkban elvarratlanul, intézetlenül. Többek között tartozom neki egy nótaszöveggel, melyet meg szeretett volna tanulni. Ti barátaim, akik soraim által most újra gondoltok (mohai-ra), (nagymohai-ra), (áros-ra), Áros Károlyra, nem tudjátok, hogy Karcsi bácsi sport tudós létére is, nagyon imádta az egyszerű embereket. Módfelett kedvelte a falusi életet, a népi hagyományokat. Legjobban az eredeti népdalokat szerette.
Utolsó találkozásunk alkalmával örömmel kiáltott fel: “De jó, hogy találkoztunk, Gyuszi, segítened kell ! Hogy is van a gyimesi nóta második szakasza, melynek a címe: “Elvesztettem kis pej lovam, a gyimesi zöld erdőben”…Hét végeken Gelencén, barátaimmal szoktunk citerázni, nótázgatni, és én is szeretném ezt a dalt nekik megtanítani, velük együtt énekelni”. És a sietség, a folyamatos rohanás, a mindennapos stressz hatására, elfelejtettem a dalt, tévesen adtam meg a szöveget. Ezért nótaügyekben jártasabb, biztosabb forrásból megszereztem és előkészítettem a népdal teljes szövegét, hogy az ünnepek után átadom neki. De lám ennyi volt a történet, mint sokan mások ezelőtt, ő is búcsúzás nélkül távozott. Mindenkit, aki számára fontos volt –, drága feleségét Erzsikét, rokonokat, ismerősöket, barátokat - elköszönés nélkül itt hagyott. Így én sem tehetek mást, egyfajta vigasztalásként ismételgetem szomorúan a költő szavait ” elhervad a virág, eliramlik az élet”, elment a rejtélyes dalnok, nincs többé, a szeretetre méltó jó barát, kinek öröm volt a találkozás, öröm volt az ének.
Zaklatott a lelkem, hamarabb kellett volna megkeresnem, esetleg együtt elpróbáljuk a nótát, hátha rám is át ragad valami dalnoki tehetségéből. Nem sikerült, de az adósságot törlesztenem kell. Előkészítettem, hát így utólag is, át kell nyújtanom neki. Az égi kávéházak teraszán még hasznát veheti, ha néha összegyűlnek az eltávozott lelkek, Székelyföld átköltözött nagyjai, kik hasonló megszállottsággal szeretik a dalt, és angyalok szóló kíséretével, dalolni kerekedne kedvük. És miközben a csillagok közti sport paradicsomban megzendülnek Karcsi bácsi gelencei barátainak varázs hangú citerái, az énekléshez meg kellene adnia a hangot, tudnia kellene a nótát.
Bármennyire is fáj sokunknak e végső búcsúzás, Karcsi bácsi földi küldetése véget ért. Az igazak és halhatatlanok csillagok fölötti gondviselője, az égi sportparadicsom fővédnöke vegye a lelkét oltalmába. Egy újabb lehetséges találkozás reményében, szívünkben leírhatatlan fájdalommal búcsúzunk tőle. Isten nyugtassa ! Béke poraira !
Egy utolsó kívánság teljesítése gyanánt, álljon itt az általa óhajtott szöveg:
“Elvesztettem kis pej lovam a gyimesi zöld erdőben
Elkopott a csizmám sarka a nagy hosszú keresésben
Ne keresd a lovat, mert be vagyon hajtva
A gyimesi hajtókertben szépen szól a csengő rajta.
Elvágtam a pici ujjam, folyik el a piros vérem
Nincsen nékem szép szeretőm ki bekösse sebeimet
Gyere régi babám, ne restelld bekötni
Én se szégyellettem babám három évig hozzád járni.
Feljött már a göncölszekér, szépen ragyog fenn az égen
Nem találom kis pej lovam a gyimesi határ szélen
Megismerem lovam, csengő szólásáról
Megismerem kis angyalom csinos, büszke járásáról.”
Főcze Gyula, 2015.05.04
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése